2014. február 3., hétfő

A Lélek 3 sötét éjszakája

Felébredtem. Ma reggel egy rossz álomból ébredve nyitottam ki szemeimet. Nem tudtam mozdulni, csak feküdtem. Vajon élek, vagy meghaltam, tettem fel magamnak a kérdést. Láttam a szobát, a macskámat, aki egész éjjel mellettem aludhatott, csak a háta melegét éreztem az oldalamon. Ő sem mozdult most, csak nézett rám hatalmas zöld szemeivel. Olyan volt mintha nem is engem nézett volna, hanem egyenesen átnézett rajtam. Érdekes volt, mert egyáltalán nem ijedtem meg a halál gondolatától. Ezt könnyen letesztelhetjük, gondoltam. Ha át tudok menni a falon könnyedén, akkor valószínű, hogy meghaltam. Felültem az ágyban, kinéztem az ablakon. Mindent belepett a hó reggelre. Semmi más nem hallatszott fel, csak hogy valaki folyamatosan lapátolja a havat a járdákon. Felkeltem, és megpróbáltam a falon átmenni. Nem sikerült, de legalább jól bevertem a homlokomat. De ez izgatott a legkevésbé akkor. Megsimogattam az álmosan nyújtózkodó cicát is. Éreztem őt is, a puha bundáján végigsimítottam a kezem. Tehát semmi kétség, ÉLEK.

Már három napja a napot sem láttam, folyamatosan esik a hó és az eget felhők borítják. Minden reggel a konyhában köszönt engem a felkelő nap. A felkelő nap látványától sohasem tudok betelni. Olyan csodálatos és varázslatos. Bármi történik is, a nap minden reggel felkel, ha látjuk, ha nem. Egyébként a felkelő nap fényéből nagyon jól fel lehet töltekezni energiákkal, és én most nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen helyen lakom, ahol ennek minden reggel (ha elég korán felkelek) részese lehetek. Szóval már három napja nem láttam a felkelő napot. Három napja olyan érzésem van, mint akit mindenki elhagyott. A barátok, a társak és még a Jó Isten is. Elmondhatom, hogy ez elég kellemetlen érzés. Se egy telefon, se egy e-mail, se egy segítséget nyújtó kéz. A harmadik napon, ezen a reggelen döbbentem rá, hogy mi történik. Belémhasított a felismerés, „A Lélek három sötét éjszakája”. Rögtön próbáltam a múltban keresgélni, hogy én ezt már átéltem máskor. De akkor mi ez már megint. Aztán jött a magyarázat: „Ez mindig megismétlődik, amikor az ember elér egy bizonyos fejlődési szintet és egy új szakaszba léphet az életében. Ha átmegy sikeresen ezen a három napon, akkor feljebb léphet egy szintet élete lépcsőjén”. Olyan, mint amikor a hernyóból pillangó lesz. Meg kell szülnünk újra és újra önmagunkat. Csak mindig feljebb és feljebb tudunk jutni általa a tudatosság fejlődésének útján. Ez a felismerés megnyugtatott, és közben lám, a napocska is megmutatta magát az égen. Csak egy pár pillanatra kikukkantott a felhők mögül, de nekem ez azt jelentette, hogy jó nyomon járok, minden rendben, és vigyáznak rám, csak ezt az utat most egyedül kell megtennem. 

Megszülni saját magunkat, ez nehéz feladat. De az a tapasztalásom, hogy egyre könnyebbé válhat. Miután már volt részem ebben legalább négyszer, így van összehasonlítási alapom. De, be kell valljam, hogy azért bosszant egy kicsit, hogy a harmadik napon jöttem rá pontosan, hogy mi is történik velem. Ez azonban mégis előrelépés, mert az előző ilyen helyzeteknél, csak jóval utána tudtam beazonosítani a történteket. Természetesen ez egy folyamat, ami idáig elvezet. Csak kérdés, hogy észrevesszük-e vagy sem. Ha figyelünk a jelekre és követjük őket, akkor el tudunk jutni idáig. Ha nem, akkor elódázzuk az életünkben történő változás lehetőségét. Persze minél tudatosabban él az ember, annál jobban képes figyelni és felismerni a jeleket. Hála Istennek az Univerzum sohasem alszik, és mindig küldi a jeleket. A háromdimenziós világunkban ezek manifesztálódva meg is jelennek előbb-utóbb. Ha nem akarod észrevenni, akkor egyre hangosabban próbálja a figyelmedet felhívni. Mindig úgy kezdődik, hogy valami elkezd nem működni, pl. elromlik az autód, nem mennek jól a dolgok, úgy érzed beragadtál vagy beteg leszel. Amikor betegség formájában manifesztálódik a felhívás, akkor már az Univerzum kényszerít ágyba, hogy itt az idő magaddal foglalkozni és befelé figyelni. A saját harcod a saját belső démonjaiddal, árnyékaiddal. Ezt neked kell megküzdened saját magaddal.
Ilyenkor még az éjszakai álmaim is elhagynak. Általában emlékszem rájuk és sokat szoktak üzenni is. De ebben a folyamatban vagy nincsenek, vagy nem emlékszem rájuk, ez most talán a jobbik eset is. Vagy vannak, de azok éppen nem kellemesek. Ilyenkor még a tudattalanban lévő félelmek előjönnek, megmutatják magukat és végső feloldódásuk előtt még el akarják hitetni veled, hogy rossz vagy és szállj ki ebből a játékból, mert különben meghalsz. Nem szabad bedőlni nekik. Ezek is csak illúziók. Most nem segíthet senki. Illetve támogathat azzal, hogy tartja a Fényt nekem, de én ebből most csak azt érzem, hogy mindenki elhagyott és nincs kapcsolatom senkivel. Nyomorúságos érzés ez. De most már tudom, hogy a háttérben ott állnak a segítőim (földi és nem földi egyaránt), csak most én nem láthatom őket.
Fontos bízni abban az erőben, ami teremtett engem, teremtett téged, az embereket, az összes élőlényt és a világot, a földet, a bolygókat és a galaxisokat. A nap sem kérdezi meg minden reggel, hogy felkeljen-e. Bármi történik is, ő teszi a dolgát, világít, fényességet és meleget ad.

A hó még mindig folyamatosan esik odakint. A hóesés is egy folyamat része, ő sem gondolkodik, hogy essen vagy ne. Amikor itt az ideje, akkor havazik, majd elolvad és átalakul, majd felszárad…. és így tovább, a kör folytatódik. Mi emberek is megélhetnénk az életünket egyszerűbben és boldogabban, a folyamatoknak átadva magunkat.

A felejtés homályába alámerülve sírás és fájdalom közepette megszületünk. Aztán megtanulunk félni az élettől, és félünk a haláltól is. Ha a szeretet minden, akkor miért érezzük azt, hogy pont ettől szakadunk el a földre történő érkezésünkkor. A magasabb szférákban, az érzékek feletti birodalomban mindent áthat a szeretet. Egyszerűen csak VAN.  De akkor miért szakadunk el tőle? Mi értelme ennek? Talán, ha megtapasztaljuk itt a háromdimenziós világban, hogy milyen a „szeretet nélküliség”, akkor jobban tudjuk értékelni majd az igaz szeretetet. Nem, ennek így nincs értelme - dilemmáztam a kérdésen.

De mégis mindenki a szeretet keresi, ki így, ki úgy. De hiszen a szeretet mindenhol ott van, létezik, csak valamiért nem érjük el, nem tudunk hozzá kapcsolódni, vagy nem tudjuk a hozzá vezető ajtót kinyitni. De miért zárjuk be magunkat a szeretet elől? Ha csak egy karnyújtásnyira van, akkor miért nem érjük el?

Tegyük fel, hogy ott van a dolog előtted, amit a világon a legjobban szeretnél, de Te mégsem nyúlsz érte. Miért?


Ha ott van a boldogság karnyújtásnyira, akkor miért nem éred el? Mert vagy nem látod, hogy ott van, vagy ha látod, akkor félsz megtenni azt az egy lépést érte. FÉLSZ! Félsz attól, hogy összeomlik az illúzió körülötted, amit magadnak teremtettél. Félsz, hogy ha nem tudod te irányítani a dolgokat, akkor elveszíted önmagad. Pedig nem így van. Pont az ismeretlenbe való ugrással találhatod meg igazi Önvalódat. Ami fél a kontroll elveszítésétől, az csak az Egód. 

Mindig, aki a legjobban fél, annak van szüksége legjobban a szeretetre. A szeretet és félelem nem létezhet együtt. Ahol félelem van, ott nincs szeretet, ahol szeretet van, ott már nincs félelem. A szeretet pedig mindenhol, mindenben ott van, csak merd kinyitni a szíved kapuját, hogy beengedd. Az igazi szeretet nem követel semmit, csak van. A szeretet az egyetlen válasz. A szeretet a megoldás mindarra, ami nem működik a világban. 



2013. augusztus 1., csütörtök

8. rész - Csillagok



Már éjfél is lehetett, és én még mindig ott ültem a hajó orrában. Teljes csend lett, mindenki álomba szenderült már. Csak a tenger hullámait hallottam, ahogy a hajó oldalának csapódtak.

Belevesztem a csillagok látványába, ahogy hanyatt feküdtem és kinyújtóztam egy kicsit. Egyszer az egyik tanítóm azt mondta nekem, hogy ha bármikor csak magányosnak érzem magamat, akkor tekintsek fel a csillagos égre és tudni fogom, hogy nem vagyok egyedül. Ezt azóta már nagyon sokszor meg is tettem és tényleg mindig új erőt adott és megnyugtatott. 




Tulajdonképpen mi emberek is olyanok vagyunk, mint a csillagok.  Mindannyian egy-egy fényes csillag lehetünk egy másik ember számára. Mivel mindenki hatással van mindenre és mindenkire, így valakinek éppen Te mutatsz utat a ragyogásoddal, ő pedig majd megint valakinek, és így tovább. Mindenkinek megvan a helye az egészben, és mindenkinek megvan a maga feladata.

Te is lehetsz egy fényes csillag valaki életében, akinek Te világítod meg az útját, Te fogsz neki erőt és biztatást adni. Szerintem mindenkinek volt már ilyen élménye az életében, hogy lehet, hogy csak egyetlen szóval, egy öleléssel, vagy csak a szimpla jelenlétével segített valakinek.  Gondolkodj csak el rajta.... és legyél hálás érte. 

Aztán eszembe jutottak Al'mara szavai, amiket az imént mondott a delfinekről, hogy miként élnek ők csapatokban összhangban egymással és milyen jól működtetik a belső játékos gyermeki részüket.

Ha figyelünk önmagunkra és figyelünk a másik emberre is, akkor tényleg egy jobb világot teremthetnénk. 

Aztán tovább fűztem a gondolatláncot és eszembe jutott egy idézet, melyet Richard Bach egyik könyvében olvastam, de azt hiszem ez most is nagyon időszerű.

"Ha a gyermek, 
aki egykor voltunk,
ma megkérdezne,
mi volt életünk legfontosabb tanulsága
- mit mondanánk el neki, 
és cserébe mire döbbennénk rá mi magunk?"


Kedves Olvasó, emlékezz erre a gondolatra ma este, mikor lefekszel.... és tedd fel magadnak újra ezt a kérdést. Keresd meg magadban  a benned élő gyermeki részedet és beszélgess egy kicsit vele....

Egyáltalán megtalálod őt még vagy régen elfelejtetted, és bezártad valahova? 

... és ha lesz kedved, akkor meg is oszthatod a tapasztalatodat másokkal is a Blog alatti megjegyzések rovatban... 

Folyt. köv.

2013. július 30., kedd

7. rész - Az első delfinekkel úszás élmény

Kis kitérő után Al’Mara folytatta tovább Lolly történetét.
2010-ben eljött az idő, hogy Lolly végre fizikailag is találkozzon vadon élő delfinekkel, azaz velünk itt a Vörös-tengerben. Az év elején még csak álmodott erről az utazásról, de nyárra mégis valósággá vált. Valósággá vált, mert úgy döntött. Hiszen a döntésben rejlik az erő. Minden összeállt, és ő pedig készen állt a nagy találkozásra. 

Az út előtt hosszú felkészítésen ment keresztül, különböző behangoló delfin meditációkkal, és sok megdöbbentő felismerésekkel teli volt ez az időszak, most mégis Lolly álma megvalósulni látszott. Erre az intenzív felkészítésre azért volt szükség, hogy mire eljön a delfinekkel való találkozás ideje, készen kellett, hogy álljon az öröm, a boldogság, és a szeretet befogadásra, amit majd a delfinek közvetítenek felé.

Egyiptomban járt már előtte korábban is, de a Vörös-tengernél most először. Lolly, mikor már a repülőgépen ült és beértek Egyiptom légterébe, hallotta e szavakat a lelkében: "Üdvözlünk itthon!" Egyiptom földjére lépni, mindig hazaérkezés élménnyel párosul azóta is számára. Mikor kilépett a gépből és megérezte a forró szelet az arcán, ahogy végigsimította, könnybe lábadtak a szemei. 

A repülőtéren várta egy autó, az egyiptomi vendéglátóval, és még onnan kb. 3 és fél óra autóút volt a szállásig. Mivel éjszaka volt, sokat látni nem lehetett, de éppen napfelkeltére értek oda a faluba, amely csodálatos látvány kárpótolta az éjjeli utazásért. A szíve repkedett és tényleg azt érezte, újra itthon van.

Első nap az ismerkedésről szólt, és második nap érkezett el az idő, hogy elinduljanak a delfinekhez. Megint autóval utazás a kikötőig. Onnan még egy óra hajóút a zátonyig, ahol lehet a vadon élő delfinekkel találkozni a nyílt vízen. A hajón más turista csoportok is voltak, így nagy volt a kavalkád és nyüzsgés. A zátony előtt lehorgonyzott a hajó és elmagyarázták a szabályokat, amiket szigorúan be kellett tartani. Kis motoros gumicsónakokkal mentek ki a fehér bójákkal jelzett területig. Ott ki kell szállni a csónakból és csak úszva lehet továbbhaladni a vörös bójákig. A hajóról figyelték a helyi vezetők, hogy mikor közelednek a delfinek. Akkor hirtelen elkezdték ordibálni, hogy Dolphins! Dolphins! Ez volt az a pillanat, amikor megzavarodott mindenki, és mint az őrültek rohantak a felszerelésükért és ugráltak be a csónakokba. Lolly kicsit stresszesnek találta ezt a módszert, de mit volt mit tenni, sodródott a többiekkel. Iziben be kellett öltözni; búvárruha, maszk, uszony és mentőmellény és máris a csónakban találta magát sebesen száguldozva a delfinek felé. Ekkor felállt a csónakban és gondolatban üzente a delfineknek, hogy „Megjöttem! Itt vagyok!” Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta magában, meg is jelentek a delfinek csapatostul. Alig hitt a szemének....  De nem egy vagy kettő, hanem legalább 40-50 delfin termett ott hirtelen. Ugrás, csobbanás a vízbe és máris a delfinek között találta magát. Itt megállt az idő. Sírás és nevetés egyszerre tört fel benne. Úgy tudott beszélni a delfinekhez, mintha a gyermekei és testvérei lennének és régóta nem találkoztak volna. Ezt az örömöt, amit érzett elmondani nem lehet, csak átélni. Akkor ott abban a pillanatban, mintha ő is újra delfinné vált volna úgy úszott a köréje gyűlt delfincsapattal. Minden sejtje vibrált, mintha áramütés érte volna, amikor a delfinek hangját is meghallotta. Körbe vették őt és átadták a legnagyobb ajándékot, amit valaha is ember kaphat. A Lélek Boldogságának érzését és a hazatérés örömét! A Lelke végre ráismert eredetére. 

Az utolsó nap visszafelé a hajóúton még utoljára odaúsztak a delfinek a hajó köré és sokáig kísérték őket, majd búcsút intettek Lollynak. Lolly szeméből könnyek csordultak ki a meghatódottságtól, bár akkor már tudta, hogy nem utoljára van itt és hamarosan újra találkozhat delfin családjával. Megtalálta hát  lélekcsaládjának egy részét...

Szívéből hálát küldött mindenkinek, aki ehhez hozzájárult.

Hát beteljesült az álmom! - És most hogyan tovább? – gondolta. 

Milyen furcsa érzés ez az ember életében.... mikor egyszer csak beteljesül az álom, amire egész eddigi életben vágyott.... A határtalan boldogság hirtelen egy ürességgé alakul egy pillanatra...De akkor már Lolly tudta, hogy ez csak ez elme játéka, és egyáltalán nincs üresség...Az álom nem ért véget... sőt még csak most kezdődik .... hiszen feladata van, hogy minél több embernek segítsen valóra váltani ezt az álmát, hogy vadon élő delfinekkel ússzon és megtapasztalhassa a delfinek által sugárzott valódi békét és szeretetet. 

Folyt. köv.

 

2013. július 28., vasárnap

6. rész - Tanuljunk a delfinektől




Al’Mara megint eltűnt egy kis időre, aztán újra felbukkant és azzal folytatta, hogy tulajdonképpen mit is képviselnek a delfinek. 

A Föld több mint 70 %-át víz borítja -belekezdett újra a tanításba. Az emberi test is több, mint 70%-a vízből áll. Nem fura ez? Nem lehetséges szerinted, hogy az embereknek valami közük van a vízhez? Nem lehetséges, hogy az emberiség nagy kérdéseire a válaszok az óceánok mélységében találhatók?

A delfinek és bálnák a tengerek őrzői. Már legalább 30-50 millió éve élünk itt. Ugye milyen rengeteg időt töltöttünk már ezen a helyen, anélkül, hogy leromboltuk vagy elpusztítottuk volna?

Az a terület, ahol mi élünk sokkal nagyobb, mint a tiétek, ahol emberek élnek és sokkal régebb óta is vagyunk itt. Talán az embereknek lenne mit tanulni tőlünk, hogy hogyan lehet harmóniában élni egymással és a környezetünkkel. 

A mi életünk folyékony. A mozdulataink kecsesek és méltóságteljesek. És mindig mosoly ül az arcunkon!
Hatalmas agyi kapacitással rendelkezünk. Ezt már a tudósaitok is bebizonyították, hogy a mi agyunk nagyobb és sokkal nagyobb részét is használjuk, mint ti emberek. Tanulmányok is kimutatták már, hogy azok az emberek, akik velünk együtt úsztak, az agyhullámaikban pozitív emelkedések történtek meg, mintha csak meditáltak volna. Ez az emelkedés által az emberek is sokkal nyugodtabbak tudnak maradni még a stresszhelyzetekben is. Ugyanazokat a pozitív hatásokat érhetitek el velünk, mint ha valaki minden nap meditálna, csökken a vérnyomás, egészségesebb lesz, jobban alszik. 

Néhány ember arról számolt be, hogy miután velünk úszott, úgy érezte, hogy megváltozott az élete és „felébredt benne valami” (felébredt az agya”). Igen, ez az az állapot, amiben mind a négy agyhulllám szinte egyszerre képes működni (alpha, beta, theta, és delta). 

A beta állapot megengedni, hogy logikusan tudj gondolkodni, figyelő, aktív állapot. Az alpha állapotban el tudsz lazulni és pihenni, és stresszmentesnek érezheted magad. A  theta állapot hozzájuttat a gyógyuláshoz. A theta állapot pedig megadja a lehetőségét annak is, hogy hozzáférhetsz az Isteni részedhez is. Ez azt jelenti, hogy ha mindegyik egyszerre működik, akkor élnek, miközben belélegzik az Istenit, és meditálnak egyidőben. 

A világ egy csodálatos hely lehetne, ha az emberiség elengedné a korlátait és magába engedné a delfinek pozitív minőségeit és a szeretetüket. Ránk delfinekre szokták azt mondani, hogy élő „Istenségek” vagyunk, azaz folyamatosan kapcsolatban állunk a magasabb birodalmakkal. A Tenger Angyalainak is hívnak minket. A delfin eredetileg Krisztust szimbolizálta. De aztán később változtatták meg a jelentését és a szimbólumot hallá. 
      
Mi delfinek nagyon jól működtetjük a játékos, gyermeki részünket is. Mindenki, aki velünk úszik megtapasztalhatja a szeretet és öröm hullámait. Még azok is, akik egyébként félnek a vízben, hirtelen megnyugszanak, amikor megérzik a jelenlétünket. Sokan még arról is beszámoltak, hogy fizikailag is gyógyultabbnak érezték magukat a delfinekkel való úszás után. 

Csak ha kiejted azt a szót, hogy DELFIN, a legtöbb ember elkezd mosolyogni. Ki is próbálhatod legközelebb, ha valamiért ideges vagy stresszes leszel, csak idézd fel az arcunkat az elmédben és figyeld meg, hogy hogyan változik meg a kedved. 

Al’Mara, kérlek mesélj nekem az öröm frekvenciájáról, mert az emberek szerintem összekeverik az emberi örömérzéssel, de szerintem ez sokkal több ennél. 

Így van, igazad van – kezdett a válaszhoz Al’Mara.

Az Öröm Frekvenciája az az alapvető frekvencia, amit a delfinek testesítenek meg és hoznak a Földre. Csak elég, ha rágondolsz a delfinekre, vagy akár közelükben tartózkodsz, vagy csak fotót látsz róluk, azonnal mosolyt csalnak az arcodra és derűssé teszik a teljes lényedet. Az ő örömük „ragályos” bármilyen formában is kerültök velük kapcsolatba.

A delfinek nem csak azért vannak itt, hogy az Örömöt hozzák a Földre, hanem, hogy emlékeztessünk benneteket arra, hogy az Öröm egy olyan állapot, ami elérhető számotokra is. Csak emlékeznetek kell arra, hogy ezt válasszátok! 

Valóban különbség van az emberi örömérzés és az Öröm Frekvencia között. Az Öröm Frekvenciája olyan, mint a Feltételnélküli Szeretet. Egy olyan energia frekvencia, ami örökké jelen van. Körülöttetek van a levegőben, minden térben és a sejtjeitekben is.

Amikor nehézségeitek vannak az életetekben, két választásotok van: lehettek áldozatok, és mindenki mást okolhattok a hibákért. Vagy választhatjátok másik lehetőséget, hogy szembenéztek a kihívásokkal az Öröm Frekvenciájából erőt merítve. Ez azt jelenti, hogy leülsz, befelé figyelsz és behívod az Öröm Frekvenciáját.  Amint megérzed, hogy az Öröm Frekvenciája feltöltötte az energiameződet, megvan a lehetőség, hogy tudatosítsd a kihívást, amivel éppen szembe kell nézned, és csak figyelj. Természetesen és erőfeszítés nélkül egy magasabb nézőpontba emelkedsz, és máris másként tudsz a kihívásra rátekinteni.  Amint nem állsz ellen a helyzetnek, vagy nem erőlködsz a megoldáson, az ajándék mindig megérkezik; a kihívás energiája áttranszformálódik az Öröm Frekvenciája által. 

A Szeretet Gyógyít. Az Öröm Átalakít.

Arra kérlek, hogy próbáld ki és Te is játssz az Öröm Frekvenciájával a saját életedben.
Amikor reggel felébredsz, mondd: „Kérem, hogy aktivizálódjon az Öröm Frekvenciájának mezeje”.
Aztán még pihenj egy picit és engedd meg, hogy az Öröm feltöltse az energia-meződet. Érezheted is rögtön, ahogy az energia megváltozik és emelkedik körülötted, a sejtjeid pedig elkezdenek élettel telibben vibrálni. Lehet, hogy azt veszed észre, hogy elkezdesz mosolyogni… csak úgy. Kérd meg ezt a mezőt, hogy maradjon jelen egész nap az energia-meződben.  
Aktiváld az Öröm Frekvenciáját a munkahelyeden is, családi és egyéb összejöveteleken. Kérd meg a delfineket, hogy helyezzenek egy Öröm Buborékot a hely köré, ahol a találkozó lesz.  Legyél kreatív és figyelj oda az életedre! Ne feledd, hogy mondj köszönetet a delfineknek, ha valami „jó dolog történt veled”!


Fontos, hogy elmondd az embereknek, hogy mi a gyönyörű világgal és a lelketekkel való kapcsolatra szeretnénk benneteket emlékeztetni. Ha most itt vagytok a földön, akkor tanuljátok meg a földi sajátságokat megélni. ÉLNI, SZERETNI, ÁRAMOLNI…

Nézzetek meg minket, hogy csapatokban élünk és együtt tapasztaljuk  az örömöt, a játékot, a szerelmet, az érintést, az együttműködést, az egymásra figyelést. Nektek is ezt kellene tennetek. Fontos, hogy az égi energiákkal is kapcsolatban álljatok, de most az a dolgotok, hogy az emberi kapcsolatokat rendezzétek. 

Kérdezd meg a barátodtól, párodtól, szüleidtől, gyermekeidtől, hogy hogy van, hogy érzi magát, vagy csak hallgasd meg őt, és ne mondj semmit. Ne minden áron az érzékek feletti dolgokra fókuszálj, hanem a földön élő, a környezetedben élő emberekre is.

Figyelj önmagadra! Figyelj rájuk! Az emberek többsége szeretethiányban szenved. Ha mindenki figyelne saját magára és a másikra is, akkor nem lenne ekkora elkeseredettség és szenvedés a földön. EZT KELL MEGTANULNOTOK! Az emberre figyelni! Ha elkezditek saját magatokat és egymást tisztelni, akkor el fogjátok kezdeni tisztelni a környezetet is, amiben éltek és nem fogjátok pusztítani többé. 

Köszönöm Al’Mara, nagyon nagy leckét adtál most. Egy ideje én is mindig arra törekedtem, hogy lássam és érezzem a láthatatlant, pedig azt sem látjuk még, ami előttünk van. Saját magunkat és a másik embert. Azt hiszem, hogy most egy nagy igazságot értettem meg. 

Folyt. köv.